Nyárbúcsúztató lábápolási rutin
A nyári hónapokban a lábak különösen ki vannak téve a szárító hatásoknak. A sós víz, a homok és a mezítlábas járás mellett a nyári hőség és az alacsony páratartalom is hozzájárul a bőr kiszáradásához. A lábak bőre, különösen a sarkakon, hajlamosabb a kiszáradásra, a repedezésre, ezért különös figyelmet igényel.
Ősszel lassan búcsút intesz a szandálok, saruk, papucsok, valamint a mezítlábas talpalások időszakának, azonban a nyár nyomait még magán viseli a bőr. A forró napokon ugyanis nemcsak szem előtt vannak a lábak, hanem adott esetben sokkal jobban ki is vannak téve a kiszáradásnak, az erősebb és intenzívebb igénybevétel okán. Az ősz kezdetén pedig nem ritka az a jelenség, hogy sarkaid rosszabb állapotban vannak, mint tavasszal voltak. Érdemes gyorsan, hatékonyan kezelni a problémát, mielőtt a bőr berepedne, kisebesedne!
Lábáztatás lábáztató sóban
Lábaid ápolását kezdd egy áztatással, vagyis meleg vizes lábfürdővel. Az áztatóvízbe tegyél 2-3 evőkanálnyi fürdő- és lábáztató sót, hagyd feloldódni, majd lehetőség szerint legalább 5-10 percig áztasd az oldatban a lábat, hogy a bőr megpuhuljon. Próbáld ki a Frissítő Fürdősó, Lábáztató só Citrus és menta termékünket, amely a citrus és menta frissítő, valamint a narancsolaj kedélyjavító hatásának köszönhetően élénkít, elősegíti a fáradt tagok felfrissülését, az izomgörcsök, illetve a stressz oldását. Kényeztető, serkentő, aromaterápiás hatású.
Bőrradírozás a talpakon is? Igen!
A megkeményedett bőr eltávolítására alkalmazz sarokreszelőt, vagy habkövet, de kérjük, légy óvatos, hogy ne sértsd meg a bőrt. Ezt követően alkalmazz bőrradírt, hiszen használatával a mikro szennyeződéseket is el tudod távolítani a bőrből, így a pórusok újra szabadon lélegezhetnek. Nem utolsó sorban a bőrradírozást követően a további krémek, gélek is sokkal aktívabban tudnak dolgozni a bőrben! Bőrradírozás, lábápolás, pedikűr című cikkünkben is olvashatsz arról, hogy miért érdemes a lábon is alkalmazni a bőrradírokat. Négyévszakos kedvencünk a Mangó-levendula illatú tengeri sóradír, amely méhviasszal, shea vajjal és levendulaolajjal dúsított formulával kettős hatást ad, egy lépésben: bőrradír és bőrápoló egyben, hámlaszt és puhít. A tengeri só gyengéden eltávolítja az elhalt hámréteget, tisztítja, bársonyossá teszi a bőrt, E-vitamin tartalma pedig hidratálja, puhítja azt. A természetes sókristályok a bőrön dörzsölés hatására feloldódnak.
Itasd a bőrt, vagyis hidratálj!
Az áztatás, reszelés és radírozás után alkalmazz gazdag speciális sarokápoló krémet. Jó szívvel ajánljuk a Shea Vaj Sarokpuhító Krém - 250ml termékünket, amely extra hidratáló, bőrpuhító és értékes anyagokat tartalmazó sarokpuhító készítmény. Repedezésre és túlzott bőrkeményedésre hajlamos sarok mindennapos ápolására és megelőzésére ajánlott. Regeneráló hatású, intenzív használatával a sarok puha és sima lesz, a repedezett bőrrészek csökkenhetnek. Frissíti és felpezsdíti a fáradt lábat, a bőr újjászületik. Masszírozd be alaposan a bőrbe, hogy a hidratáló összetevők mélyen beszívódjanak. Extra tippünk, hogy éjszakára húzz fel pamutzoknit, hogy a krém jobban beszívódjon, és a lábad puha maradjon.
Ne feledd, a talpaidat akkor is rendszeresen ápolni kell, ha nincsenek annyit szem előtt, mert a nyári talp egész évben készül!